Peyote - X. rész - Peyote golyó III. - 8mm-es golyó befoglalása

Nos, tudom, hogy elég sok idő telt el, mióta a sorozat legutóbbi elemével jelentkeztem, de végre valahára elkészültem a 8mm-es golyó begyöngyözésének mintáival.

Alapvetően három mintát készítettem:
  • 11/0-s japán gyöngyökre
  • 11/0-s cseh gyöngyökre
  • 15/0-s japán gyöngyökre
11/0-s japán gyöngyökre (miyuki és toho egyaránt) az alábbi mintát találtam a legjobban használhatónak:

Mivel középtájon a bővítés és a fogyasztás között elég kevés sor van, ezért én azt javaslom, hogy a fogyasztást ne ugyanott végezzük, mint ahol a bővítést csináltuk a 6. sorban (vagyis a bővítés és a fogyasztás ne pont egymás fölé essen, hanem inkább kicsit eltolva egymáson). Erre azért van szükség, nehogy az egymáshoz túl közel eső bővítés és fogyasztás miatt a kettő között gyöngyök kidudorodjanak. Emiatt én az alábbi fűzésmintát javaslom:


A hozzá tartozó minta sablonok:



Az elkészült golyók pedig így néznek ki:

Toho 11/0 telt:

Toho 11/0 lüszteres:

Toho 11/0 matt:

Toho 11/0 ezüst közepű:

Miyuki 11/0:

Cseh 11/0-s gyöngyök esetében a középső részben a sorok számát növelni kellett eggyel, de ettől eltekintve ugyanaz a minta, mint a japán 11/0-sok esetében.




A kész golyók így néznek ki:

Cseh 11/0 telt:

Cseh 11/0 ezüst közepű:

Fentieken túl elkészítettem még a japán 15/0-s gyönggyel használható változatot is. Ehhez már mintasablont nem készítettem, de talán az eddigiek alapján már a táblázat önmagában is megteszi.



Delicával kombinált válozatot most nem készítettem, talán majd egyszer. Őszintén szólva örültem, hogy egyáltalán ezekkel elkészültem. :)

Jó fűzögetést!