Gyöngyhorgolás - VII. rész - Golyó behorgolása 3.

Van még egy olyan módja a golyó horgolásnak, amiről eddig nem beszéltünk. Ezt eddig önálló technikaként nem láttam máshol, de érdekes alternatívának tartom, ezért kipróbáltam.

Ebben az esetben egész egyszerűen gyöngy nélkül horgoljuk be a golyót. A fogyasztás és bővítés mértéke és sorrendje ugyanaz, amit már a korábbi technikáknál leírtam. Ha ugyanazzal a 40-es horgolócérnával horgolunk, mint korábban gyönggyel együtt, akkor az alábbi eredményt kapjuk:


Ugyanezt kiprbóltam más vastagságú fonalakkal is, legfőképpen azért, mert ez a megoldás akkor használható igazán jól, ha a lehető legtöbb színben alkalmazható. Erre pedig a normál horgolófonal nem használható, mivel nagyon korlátozott a színválasztéka. Ezért aztán más típusú fonalakkal próbálkoztam.

Először Lánchíd gomlyukvarró cérnával próbálkoztam. Ez a legtöbb rövidáru üzletben kapható, viszonylag széles színválasztékban, és árban is egészen baráti (egy 30m-es tekercs kb. 150 Ft belőle). Mindazonáltal jóval vastagabb, mint a 40-es horgolócérna, így egy kicsit módosítanom kellett a mintát (mindössze annyira, hogy a középső 3 legbővebb (35 szem bőségű) sorból nem 3-at, csak 2-t horgoltam, mielőtt fogyasztani kezdtem volna). Illetve az előzőekhez képest még egy módosítást végeztem kíváncsiságból: mikor már 5-6 sor horgolásával kész voltam, egyszerűen kifordítottam a félgömböt (gyöngyök nélkül ennek semmi akadálya nem volt) és így folytattam a horgolást. Ez némileg módosítja a minta kinézetét is. Az eredmény az alábbi lett:


Következőnek pedig Coats Creative cérnával próbálkoztam. Rövidáru boltokban ezt is előfordulhat, hogy gomblyukvarró cérnaként fogjuk megtalálni. Ez vékonyabb, mint a Lánchíd gomblyukvarró, de vastagabb, mint a 40-es horgolócérna (nagyjából a 30-as horgolócérna vastagságának felel meg, így valószínűleg normál hurka horgolásnál is jól használható, ha valamiért színes fonalra lenne szükség, bár ezt még nem próbáltam). Ugyanakkor jóval drágább más cérnáknál (egy 30m-es tekercs kb. 400 Ft). Ennél a cérnánál simán használható volt az eredeti minta, és maradtam a kifordítás nélküli, eredeti módszernél. Az eredmény az alábbi lett:


A jobb felső sarokban látható a minta befejezése. Itt az utolsó sort nem horgoltam le - így lehet elérni, hogyha szeretnénk a golyón lévő furat méretével nagyjából azonos méretű lyukat hagyni a horgolt "huzaton". Ezt meg lehet tenni a minta elején is, ha egyből a 10 szem bőségű 2. sorral kezdünk.

Ez a technika akkor is jól használható, ha szeretnénk a golyó felületére további gyöngyöket, más díszítő elemeket rögzíteni - mivel így már bármit rá lehet varrni. Annyi, hogy erre a célra a 40-es Anchor cérnával horgolt változat kevésbé használható, mert azzal nagyon szoros lesz horgolt huzat, így nehezebb varrni rá.



Nincsenek megjegyzések: