Peyote - III. rész - Peyote hurka

A harmadik alapvető peyote technika a peyote hurka készítése. Ez valójában szinte semmiben nem különbözik a páros peyote-tól, csak annyi, hogy a kezdő gyöngysort körbe zárjuk, és körbe-körbe haladunk, nem oda-vissza, mint a síkban készített peyote esetében.

Az első lépés tehát az, hogy felfűzünk egy páros számú gyöngyöt tartalmazó gyöngysort, és azt körbe zárjuk. (Azért kell mindenképpen páros számú gyöngy, mert a körkörös haladás miatt a minta folytonossága csak így biztosítható.)



Ezt követően simán úgy folytatjuk, mint egy átlagos páros peyote esetében. Annyi különbséggel, hogy az új sor elkezdéséhez az aktuális sorban elsőként felfűzött gyöngyön újra át kell mennünk.




Az egyes sorokban elsőként felfűzött gyöngyök helyzete tehát minden sorban eggyel balra tolódik (az alábbi ábrán sötéttel jelölve).


Ugyanakkor van egy másik mód is peyote hurka készítésére. Ebben az esetben a hurka hossza lesz fix, és az átmérője változhat a fűzés során. 

Ezt úgy készítjük, hogy egy olyan széles peyote szalagot fűzünk, amilyen hosszú hurkát szeretnénk. Majd ezt olyan hosszúságúra fűzzük, amekkora a hurka körfogata kell, hogy legyen. Ezzel kapcsolatban csak annyi megkötés van, hogy páros számú sort kell fűznünk, máskülönben a hurkát nem fogjuk tudni zárni.

Tehát ha készen van a kívánt hosszúságú szalag, akkor nincs más dolgunk, mint a két végét (aminek ebben az esetben látványosan illeszkednie kell egymáshoz) összezárjuk, mint egy cipzárt.


Ezt a technikát akkor szoktuk alkalmazni, a hurka alja és teteje egyenes kell, hogy legyen, például gyöngyből készült T-kapcsok esetén.


Egyébként ebben a konkrét esetben az összekötő elemek is ugyanezzel a technikával készültek.








2 megjegyzés:

Elivke írta...

Hálás köszönet a szuper összefoglalókért!!! Nagyon hasznosak, a kezdőknek nagy segítséget jelentenek.

Sue N. írta...

Nagyon szívesen. Ez volt a cél! :)