Ajánló / Új fajta gyöngytároló dobozok

A gyöngyök és a gyöngyfűzéshez használt számtalan kiegészítő tárolása számomra mindig nagy kihívást jelentett (és gyanítom, rajtam kívül jópáran vannak ezzel így - elsősorban azokra gondolok, akik nem olyan szerencsések, hogy külön erre a célra tervezett gyöngyös szekrényük legyen, mint ahogy az külföldön egyébként nem ritka). Így mindig nagyon örülök, ha valamilyen újdonsággal találkozom, ami ezt megkönnyítheti számomra.

A mai nap véletlenül bukkantam rá az alábbi gyöngytároló dobozokra, és annyira megtetszettek, hogy szeretném ezúton a figyelmetekben ajánlani.


A képen láthatókon túl van még egy kisebb méret is, de most csak a két nagyobbat vettem meg tesztelési céllal. Mindamellett lehet, hogy a teljesség kedvéért a napokban beszerzem a kicsit is - akkor majd ezt a részt frissítem.

A dobozok legfőbb előnyei, hogy nagyon sok gyöngyöt lehet bennük tárolni (a nagyobbikban kb. 28-30 g-ot, a kisebbikben kb. 17-18 g-ot), ráadásul végre egy szögletes doboz, ami nem gurul össze-vissza. Az áruk is igen baráti: a nagyobbiknak 100 Ft darabja, a kisebbiknek 85 Ft (a legkisebb pedig 80 Ft lett volna).

A dobozokat a Gyöngyélet boltban találtam, de ha máshol is lehet kapni, kérem jelezzétek.

Bár nem tudtam előre, de az én esetemben ráadásul pont jó méretűek is a dobozok. Nagyobb tárolóként ugyanis eddig az alábbi IKEA-s dobozokat használtam (ezek olyan ételtároló dobozok, hogy két doboz meg egymásba, egy teteje van a "toronynak" és mivel szélesek és laposak, ezért elég jól beváltak eddig is gyöngytároláshoz).


Eddig jellemzően műanyag csövekben tároltam a kásagyöngyeimet, ami kb. így nézett ki:


Igazából ezzel se volt sok problémám, de most, hogy megvettem az első (és biztosan nem utolsó) adag dobozomat, nagyon elégedett vagyok a változással:


A dobozok élükre állítva pont kitöltik magasságban a nagy dobozt. Mivel most még nem volt annyi dobozom, ami teljesen kitöltene egy szintet, ezért kicsit az egyik sarok még foghíjas, de ez hamarosan megváltozik majd.

Tervezem, hogy egy nagyobb lélegzetvételű írásban összefoglalok pár lehetséges gyöngytárolási megoldást és hasznos tárolóeszközt, úgyhogy akinek van esetleg valamilyen nagyon bevált megoldása, az kérem, ossza meg velem. Előre is köszönöm!

6 megjegyzés:

Pálfalvi Zsuzsa írta...

Régóta gondom a tárolás, köszönöm!! Hiszen ezek olyanok mint egy tic-tacos doboz!!! :DDD vagy legalábbis kicsit :D

Sue N. írta...

Szívesen! :) Amúgy szerintem is egy az egyben tic-tacos dobozok, csak hát egy élet alatt nem tudnék annyi tic-tacot enni, ahány dobozt vettem... :D

Kriszty írta...

Tényleg jók bár én mozgósítottam a kolléganőimet és gyűjtik nekem a tic-tac-os dobozokat. :)

Sue N. írta...

Nekem csak az a gondom, hogy elég sokáig kellett volna, a komplett rokonságomnak és ismeretségi körömnek, heti 7 nap, napi 24 órában tic-tacot tömni magába ahhoz, hogy annyi dobozom legyen, amennyire szükségem volt... :))) De az ötlet teljesen jó! :)))

Névtelen írta...

Sziasztok
nem tudom hogy nektek mennyire lenyeges hogy latjatok e hogy mi van benne,de nekem nagyon jol bevalt a gyogyszertari kenocsos dobozkak is!kapcsoknak,nagyob adag gyongyoknek!van tobb meretu is,es siman lehet venni a patikaban!en jo par eve vettem egy szatyornyit,es par szaz forintot fizettem,nem tudom most mennyi lehet!
A masik amit imadok es gyujtok az a csavaroknak,szegeknek stb. szant fiokos muanyag szekrenyke!mar talalam Lidlben is,de a metroban is volt mar!igaz 2-3 ezer forint,viszont rentgeteg zacsi gyongyot kepes elrejteni magaban,es fakkozhato is!:))) na jo azt hiszem ideje leallnom!:)) doboz gyujtogeto manias vagyok! :)) szep napot! Zsuzsi

Anka írta...

Nekem a horogtartó dobozok és a bonbonosdobozok(Cherry Queen műanyag doboza) a legjobbak, az utóbbiban fülbevalókat is tárolok-1 bonbon helyére 1 pár fülbevaló fér. A másik,hogy kisebb mütyüröknek kaptam a műkörmös ismerősömtől kis dobozkákat,amikben ő a csillámporokat és strasszköveket veszi.